Mingyá' 30

Szép napot mindenkinek, kicsit megfeledkezett mindenki a közeljövő eseményiről. De akkor is mindenki 30 lesz, ha akar, ha nem.

Pláne ha erre lesznek emberek, akik még ünnepséget is szerveznek erre az alkalomra. Lelkileg már hangolódunk, és különben is egyesek előbb lesznek harminc, pechükre, de azért csak túlélik.

De ha a hír igaz, és miért ne lenne, mielőtt mindenki mattra inná magát a buliban, lesz lehetőség a vajdánál egy kis elmélkedésre, és persze Martinatya is rendelkezésre fog állni. Érkezés időben, mert zsolozsmázni fogunk. Utána szerény étkezés, kenyér (folyékony) lesz, ezt messzi földről hozatom az eseményekre lelkileg is felkészülni vágyóknak.

Addig is minden jót, és áldás kísérjen utatokon.

MA

Ezt is megértük. Sikeresen túlestünk a FÚCK 2009 rendezvényen, amely idén a Mingyá' 30 kódnevet viselte. Ettünk, ittunk, buliztunk, ittunk, csajoztunk, ittunk, fiatalodtunk, és egy picit még ittunk is. Azt hiszem, hogy teljes volt az ügyfélelégedettség. És persze sikerült néhány tapasztalattal gazdagabbá válni:

• Egészen jól éneklem az Abba Money című számát
• A mai lányok hiába néznek ki 20 évesnek, valójában alig múltak 15 évesek
• Diszkóban nem pogózunk, mert kidobnak minket
• A hostessek ritkán árulják el a nevüket és SOSEM maradnak még bulizni egy kicsit a meló után
• A Bacardi kóla jobban ízlik, mint a viszki-almalé kombó
• Nem vagyunk ám buzik, ez csak a látszat...

Amikor pénteken leérkeztünk, kicsit még aggódtam, hogyan fogjuk bírni. Az első éjszaka még kicsit nyögvenyelősen ment, de azért két óra karaoke eléggé fel tudja dobni a hangulatot. 5 óra alvás után pedig meglepően frissen ébredtem. Áron vietnami C vitaminja tényleg ér valamit másnaposság ellen. Szombaton pedig olyan dolgokat csináltam, amiket nem is gondoltam volna. Ide tartozik a fürdés a hideg Balatonban, miközben fújt a szél. Gyerekkorom óta nem voltam ennyire tökös gyerek. Igaz, a fürdés után egy darabig megint nem voltam elég tökös, de az a vízhőmérsékletnek tudható be.:) Aztán tiszteletbeli vajda is lettem. A barátom barátnője pedig SMS-ben tudatta, hogy felelősséggel tartozom az uráért. Na így lettem én lágerführer.:)

Aztán a szombat éjszaka mindent vitt. Nincs is jobb, mint a Black Magic udvarán ülni, szivarozni, rumkólázni, és fogadni a gyerekek elismerő mondatait. Igen, hölgyeim és uraim, élni tudni kell! Legalább 2 napig olyanok voltunk, mint amilyenek valójában vagyunk, mentesen minden társadalom által ránk kényszerített szereptől, ledobva a női rabigát (nem úgy gondoltam, drágám!), kieresztve a bennünk rejlő tinédzsert. Jó, hogy tudunk ilyenek lenni. Jó, hogy nappal tudunk a tűz körül beszélgetni (ez de bölcsészes volt), utána pedig végigdorbézolni egy éjszakát mérnök módjára. Sajnálhatja az, aki nem jött el.

Jövőre, veletek, ugyanitt! Vagy máshol, de azt akkor nem a vajda fogja szervezni!:)

Csaba

Tény ami tény, elég különböző (zenei) ízléssel áldott meg minket a sors. Zenéből nekem inkább a rockosabb verzió jön be és már nagyon várom, hogy egy kis Marilyn Mansont (+ egy kis feldolgozás) és Limp Bizkitet hallgathassak a Volt fesztiválon pár nap múlva és nagyon sajnálom, hogy a Prodigyre valószínűleg most sem jutok el… Nem is beszélve az Offspringről vagy a Guano Apesről. Nem semmi egy névsor, de minden sajnos nem jön össze. Mindenesetre az a zene, amit ez a pár név sejtet elég távol áll a Cascada és Natalie Horler által képviselttől, akinek mellesleg szerintem semmi baj az alakjával :)

Erről jut eszembe, még pár éve egy igen komoly megállapításra jutottunk az egyik legjobb haverommal, Ákossal, miszerint fiúk között a jó barátság alapja mindenben a közös ízlés, kivéve a lányokat! Ha belegondoltok nincs is annál jobb, mint amikor megosztotok egy jó pálinkát, együtt megisztok egy jó bort, dumáltok, esetleg végignéztek élvezettel egy meccset, majd ugyanarra a zenére ropjátok egész éjjel és az egymás mellett álló 2 barátnő közül nem ugyanazt választjátok. A lányok is jól járnak, mert nem marad egyik sem hoppon (így a mi dolgunk is egyszerűbb) valamint összeveszni sem kell, hogy ki látta meg hamarabb!

Ádám

Tessék, itt kéne tanulnom a holnapi két szigorlatra (Információs műveletek és Elektronikus hadviselés, fincsi mi?), ehelyett betáraztam a Youtube-ba egy teljes Cascada playlistet, és azt hallgatom. Meg nézem. Meg azon gondolkodom, hogy az énekes csajszi (Natalie Horler) is mingyá 30, hiszen 81-es születésű, oszt milyen jól tolja. Nem karcsú, nem szép (echte angol a szentem), és olyan zenét nyom, amitől 12-től felfelé szerintem mindenkinek megpezsdül a vére. És bizony nem tagadom, itt van a lábamban a bugi, és alig várom, hogy eljöjjön a FÚCK, és kikössünk a Retróban vagy Black Magicban, és akár józanul, akár részegen, akár a kettő között valahol táncoljunk. Mit táncoljunk, őrjöngjünk (can't stop raving... ;) )!

Azt hiszem, az ember zenei ízlése alapvetően nem változik az élete során. Van, aki le sem jön a rockról, van, akinek az alter a mindene, nekem meg a tucc-tucc az, amit kikapcsol. C'est la vie... Múlt héten együtt utaztam konferenciára a témavezetőmmel, aki meg már majdnem 40, és legnagyobb meglepetésre ugyanazt hallgatta, amit én. Gondolom, neki sem múlt el nyomtalanul a fiatalkora.:) Úgyhogy szegény spanjaim, idén sem ússzátok meg a duftát. Már csak azért sem, mert ne feledjétek, a múltkor 40 alatt nem találtunk nőt a Retróban - bezzeg a Black Magicban. A bugyi nélküli vizsgával meg azóta is lógok a hostesslányoknak.:D

Csaba

Update: Találtam igazi fíling videót. Styles and Breeze - Amigos (forever)

A hetet a sörben úszkáló Prágában töltöttem, ezúttal teljesen hivatalos úton. Magyarul konferencián voltam, ahol egy igen érdekes előadást hallottam a cseh információs társadalomról. Este, a záróvacsin beszélgettem egy nagyot a tanulmány szerzőjével, és megállapodtunk arról, hogy bizony, internetfüggőség van, és bizony, az emberi kapcsolatok jó része a kibertérben alakul. Nem vitatva, hogy én is netfüggő vagyok, és az én kapcsolataim is jórészt az interneten alakulnának, ha nem lennék annyira rámenős, ki kell, hogy fejtsem, mennyire nem jó ez így.

Mert gondoljunk csak bele! Milyen már, hogy egyedül ülsz a számítógép mellett, és egyedül kortyolgatod a sörödet, miközben 3 ember néz téged, és teszi ugyanezt a webkamera mögött? Milyen már, hogy nem megy el előtted egy 18 éves punci, akinek a fenekét fennhangon tudjátok együtt dicsérni? Hogy lehet igazán őszintének lenni, amikor nem látod a beszélgetőpartnered rezdüléseit? Szuper dolog az internet, hiszen mi is így tartjuk a kapcsolatot külhonba szakadt (disszidált?) barátainkkal, de el nem tudnám képzelni a kizárólag virtuális kapcsolatokat. Pedig ha valaki, én már abban nőttem fel, hogy ilyen kapcsolatok igenis vannak.

Felhívás tehát minden Nyájas Olvasónak! Kell, hogy legyenek legjobb öribarik (best forever friends), mert a billentyűzet nem fogja a fejedet hányás közben. A monitor nem szervezi meg a legénybúcsúdat. A vincseszterre ne számíts a tejfakasztó bulin! Becsüld meg a társaságodat, a közeledben levőket, és időnként szakíts időt arra, hogy felhívd őket!

Csaba

Néha olyan érzésem van, mintha én is apa lennék és lenne egy kislányom, no meg egy egész háztartás még hozzá... A probléma, hogy a kislány szerepét a barátnőm, Ivett, tölti be és így egyedülálló apa vagyok.

Az egész helyzet annak köszönhető, hogy az én diplomatervemet egy nagyon kedves kopaszodó barom bácsika miatt visszadobták, míg Ivett szépen menetel és hamár ráérek, akkor segítek neki mindenben. A végső határidő már vészesen közeleg, már kevesebb van vissza, mint amikor a vakáció betűivel számolunk vissza az iskolában.

A nagy hajrázás már több, mint két hete megy és még mindig sok van hátra. Minden nap a diplomával kezdődik és azzal is zárul. Nézzük milyen is egy ilyen napom: Ma reggel 8kor keltem. Egyből belecsapok a munkába. Pár óra rajzolás után, egyfajta ebédszünetként, elrohanok bevásárolni, majd ebédet készítek. Persze mindezt baromi gyorsan, mert amíg az ebéddel foglalkozom, addig sem tudok rajzolni... Gyors ebéd, ami az utóbbi napokban már 4 emberre készül, mert vannak még plusz segéderőink is a diplomához (tanulmányok, makettezés, etc.) Az ebéd után irány vissza rajzolni. Pár óra újabb rajzolás után kis lazításként pakolok, rendetrakok, esetleg eldőlök, mert már nem bírom, majd újra dolgozás. Ezalatt foglalkozni kell az én kislánykám lelkivilágával is, mert néha besokal, néha pánikol, néha meg csak úgy... Aztán jöhet a vacsorakészítés és újra a rajzolás. A lazítást a munka közbeni filmnézés meríti ki, esetleg mászkálok kicsit a lakáson belül és a lélegzetvételnyi szünet után újra rajzolás. A következő szünet mondjuk egy éjféli mosogatás (néha reggelre marad) vagy egy félóra szundi, ami után hajnali 2-4ig simán megy még a munka. Aztán kezdődik minden előlről...

Szóval, a napi X óra munka mellett, bevásárolok, ebédet főzök, mosogatok, teregetek,...

Várom már a FÚCKot! :)

Ádám

A Mingyá' 80 blog oldalain most tették közzé a szenzációs felfedezésről szóló hírt, miszerint tudósok az archive.org poros HTML oldalai között a homo informaticus korai példányaitól származó leletekre bukkantak.

A még cyber-beültetésektől mentes, korai létforma példányainak korra jellemző szokásait ismerhetjük meg a kezdetleges nyelvük révén fennmaradt írásaikon keresztül (köszönet a Bábel-hal Fordító Iroda lelkes munkatársainak).

Idézetek az ősi UTF-8 karakterkészletes írásokból:

"Miben más 30 évesnek lenni, mint 20 évesnek? Régebben a női ajkak érintésére kelt az ember, manapság arra riad, hogy 10 centire a képétől azt üvölti az ártatlan gyermeki szempár alatti száj, hogy KAKAÓT!!! Régebben ha születésnapja volt az embernek, akkor 20 évesnek való ajándékot adtak neki, manapság, a 30-hoz közel 4 éveseknek való játékokkal kedveskednek az ismerősök. Régebben Tankcsapda koncerteken zúzta az ember a népet, manapság Gryllus Vilmos szakállát rázhatja, miközben az ugrálóvárban tombol. Régebben a dinoszauruszokról elég volt annyit tudni, hogy csaknem 65 millió évvel ezelőtt kihaltak, manapság azt kell ecsetelni, hogy miképp szaggatták szét az Allosaurusok a kisebb Diplodocusokat. Régebben egy belga söröző is megélt volna abból, amit a hűtőben talál, manapság túró rudik serege foglalja el a polcokat. De... Régebben sosem volt olyan, hogy egyszerre 3 nő versengett volna az ember kegyeiért, manapság meg... Élvezem az életet! :D"


Áron


 

Kezd alakulni, és mintha már nem csak ketten lennénk…

mingyááá...

Erről a szóról először talán a nemmegcsinált apróságok jutnak az eszembe. Igen, mingyá megyek, mingyá leviszem a szemetet, mingyá megcsinálom a házit, mingyá ott vagyok, mingyááá...

Persze ezek apróságok és talán a régmúlt tinédzserségünk és a második vagy ki tudja hanyadik dackorszakunk lustaságából maradt. No meg pasik vagyunk vagymi (és ide kell egy jó kis zacsi morzsolgatás, horkantás no meg egy sör;)

Az életet nem szabad így kezelni! Pedig sajnos bele-beleesünk ebbe a hibába. Kicsit nem figyel az ember és máris beáll a sorba, beleszürkül a mindennapokba. Aztán jönnek különböző inputok és megint visszazökensz (vagy legalábbis megpróbálod) abba a menetbe, amelyikről eddig fel sem tünt, hogy már rég elhagytad.

Nekem még jópár évem van ehhez az ominozús mingyá30-hoz. De asszem én is megéltem már eleget ahhoz, hogy itt szóhoz jussak... Viszont, ha csak beszélünk ezekről a határkövekről, akkor lehet, hogy ijesztő. De ha megéljük őket, ráadásul úgy, ahogy szeretnénk, akkor semmi bajunk nem lehet, sőt. A felezőbuli jó hasonlat és az alapján elég sokáig itt leszünk még és elég sokáig lehet FÚCK.

Néha úgy érzem barátok terén még vannak hiányosságaim, amit sajnos nagyon nehéz pótolni. Igaz és jó barátokat szerezni most? Pfff... Sajnos az első kategóriás gyerekkori barátok már mind máshol élnek... A gimis csapat még meg van, de az is kicsit kezd széthúzni. Egyre többen mennek külföldre és ez bizony eléggé megnehezíti a dolgunkat. Az egyetemi hasonlóképpen. Dolgozós meg még nincs... De szerencsére ezek mellett vannak még különböző irányok. Különböző csoportok, sporttársak, klubbok, no meg ti! Örülök, hogy belecsöppentem ebbe a társaságba és csak így tovább, fiatalodjunk együtt!

Ez az ideális, bár ez hülye szó, legyen inkább élvezetes élet, amit szeretnénk megélni olyan egyszerűnek tűnik, de valahogyan könnyen hanyagoljuk. A lustaság és a közöny ragályos népbetegség. Aztán jönnek azok az inputok, egy-egy kellemes hatás, ami felnyitja a szemünket, hogy hoho, már megint mit csinálsz te balga, na tünés vissza arra az élvezetes irányra! Ilyenkor elhatározod, hogy minden más lesz, belekezdesz, éled egy darabig, majd újra jön a szürkület... Ennek a legjobb ellenszere a társaság. Minél többen és minél jobban összetartunk annál könnyebben elkerülhető ez. Mindenki máshonnan szerzi azokat a hatásokat, amik segítik visszatéríteni őt a túlélésen túlmutató élvezetes úthoz és különböző időben érnek minket ezek az érzések. Ha jók vagyunk, akkor ezt az érzést átragasztjuk kis csapatunkra és így folyamatosan fent tartható az élvezetes állapot.

Rám általában a filmek vannak a legnagyobb hatással, talán azok segítenek legtöbbször felnyítni a szemem, hogy kevésbbé hanyagoljam az életet. Számtalan filmet és idézetet/helyzetet mondhatnék most. Nem is tudom megállni, hogy párat ne említsek meg a teljesség igénye nélkül: Édes November életszeretete; Harcosok klubbja életközeli élményei valamint, amit megveszel az birtokol téged; Angyalok városa, ahol egy pillanat többet ér az öröklétnél; Szeress, ha mersz játékai; Vicky Cristina Barcelona mediterrán, temperamentumos borozós csajozásai; Don Juan de Marco elbüvlő nőimádata valamint zárásul az Amerikai szépségből egy szösszenet:

"A munkám lényegében abból áll, hogy álcázom megvetésem a seggfej főnök iránt és naponta legalább egyszer kivonulok a férfi wcbe rejszolni, miközben olyan életről álmodom, ami kevésbbé hasonlít a pokolra!"

Szóval, kapjatok elő egy jó üveg bort szedjetek mellé egy jó csajt/barátnőt/feleséget és/vagy pár havert és gyerünk élvezzük az életet. Ne legyen para, hogy mingyá ez meg mingyá az. Éljen 25 vagyok, éljen 30 vagyok, éljen 40 vagyok, mert eddig úgy éltem, amit bárki megirigyelhetne!

Ádám

Éppen nézem a Mamma mia című filmet. Nem először (az asszonynak tetszik...). És egy fontos dolgot a film hatása alatt tudok megfogalmazni. Hogy mennyire fontos a barátság. Hogy a 30 év egyik legfontosabb eredménye az a jónéhány ember, akit a barátomnak mondhatok.

Az embernek szerintem háromféle barátja van. Az első kategória az, akivel együtt növünk fel, akit kölyökkorától ismerünk. Akivel először osztjuk meg életünk apró titkait, akivel együtt fedezzük fel az élet nagy titkait. Szerencsés vagyok, van ilyen barátom is.

A második kategória az, akivel középiskolába, egyetemre jártunk együtt. Akivel együtt rúgtunk be, akivel hajtottuk a csajokat. Akivel, bár nem együtt nőttünk fel, de együtt lettünk felnőttek. Na ilyen barátból van a legtöbb.

A harmadik kategóriába tartozik az, akit a munkánk során ismerünk meg. Ilyenből van a legkevesebb, ugyanis felnőttként barátot találni, a kialakult barátságok sorába egy új embert beilleszteni szinte lehetetlen. Ráadásul munkahelyek jönnek, munkahelyek mennek, mindig más emberekkel vagyunk körülvéve. De én ilyen baráttal is rendelkezem. Eggyel. Többel nem fogok, a munkahely nem arra való.

Körbevesznek tehát jó barátok, jó emberek, jó családapák. Jó mingyá' harmincasok, akikkel olyan élményeket szereztünk az elmúlt években, különösen az elmúlt 10 évben, amik örökké emlékezetesek lesznek. Azokat a bulikat még ma is emlegetjük, amiket az egyetem alatt éltünk át. Csoda, hogy túléltük. Aztán jöttek a barátnők, feleségek, és csodák csodája, még mindig együtt a társaság. Persze nem olyan intenzitással, de vannak új élményeink is.

Én az életemben öt dolgot tartok fontosnak. Ha ezek rendben vannak, akkor tudom, hogy nincs gond. Az egyik ilyen fokmérő a barátság. Szerencsére ezzel minden rendben van. Maradjon is így! És írhassam meg 10 év múlva is ugyanezt!

Csaba

Lassan, de biztosan elérkezik az a pillanat, amikor betöltöm, betöltjük a 30. életévünket. Bárki bármit mond, ez egy határkő. Olyan, amin nem lehet csak úgy, szó nélkül átsétálni. Sosem izgatott, hogy hány éves vagyok (na jó, időnként egy picit), de most elkezdtem rajta gondolkodni. Ha részarányosan nézzük, eddig minden teljesült, aminek teljesülnie kell (erről majd későbbi postokban). Mondhatni, sínen vagyok. De valahogy mégis félelemmel tölt el ez a kerek szám.

Az első 10 év nagyon hosszú volt, hiszen annyi mindent kellett megtanulni. A második 10 év tele volt felfedezéssel, de még akkor is lassan telt az idő. Most meg, a 3. évtizedben minden olyan gyors volt. Pontosan emlékszem, milyen volt 20 évesnek lenni. Amiről a haverokkal beszélgetünk, mind-mind mintha tegnap lett volna. Pedig van már 8-9 éve. És az idő már csak gyorsabban fog telni? Akkor bele kell húzni, hogy még sok minden beleférjen! Hiszen annyi tervem van még!

És mit látok a kortársaimon? Néhányan már most benne vannak abban a verkliben, amiből nem tudnak kiszabadulni, pedig kéne. Én még próbálom megváltani a világot, a hasonló korúak pedig már régen idomultak a fennálló rendszerhez. Lehet, hogy én is ilyen leszek? Ha igen, akkor mikor és hogyan? Talán ez aggaszt a legjobban. Valahogy a középszer - középszar... Pont annyira jó vagy nem jó, hogy az ember ne csináljon semmit. És ha nem csinálunk semmit, máris jön a mókuskerék.

Nagyanyám mesélte, hogy amikor a háború után kijöttek az óvóhelyről, és végignéztek a szétlőtt Budapesten, dédanyám csak annyit mondott: "Csak azért is túléljük". A következő 10 évre ez lesz a mottóm: bármennyire is húz lefelé az élet, úgy lesz, mint eddig. Csak azért is a jó dolgok lesznek a fontosak, csak azért is a család, a barátok és az elvek lesznek a legfontosabbak. Nincs helye depressziónak, hiszen annyi szép és jó dolog történhet velünk! És ezt be is fogjuk bizonyítani!:)

Csaba